Heim Sütöde – Egy hamisítatlan családi pékség a Dunakanyarból

Heim Sütöde – Egy hamisítatlan családi pékség a Dunakanyarból

“Ha egy cég 1985 óta folyamatosan és sikeresen tud üzemelni, az jelent valamit.”


36 évvel ezelőtt, amikor Heim Ferenc és Heim Endre megpróbálkoztak egy sütőipari kisvállalkozás beindításával Dunabogdányban, még közel sem volt olyan egyszerű céget indítani, mint napjainkban.
Aki nem élt akkor, vagy keveset tud a korszak sajátosságairól, biztosan nem érti egészen, miért volt szükség arra, hogy egészen 1990-ig Ferenc és Endre vállalkozását hivatalosan két alkalmazottjuk bérelje, s hogy miért csak a rendszerváltozás után tudott teljes értékű vállalkozássá alakulni a Heim Sütöde.

Akkoriban egy vállalkozó csupán 6 főnek adhatott munkát, a pékség ugyanakkor minimum 20 ember munkájára volt kapacitálva, hiszen dagasztani, szállítani, sütni, takarítani és értékesíteni is kellett, az irodai papírmunkáról és az adminisztrációról nem is beszélve. Már a kezdetekkor komoly kapacitással kívántak dolgozni az alapítók, hogy megérje foglalkozni az üzlettel, ezt a napi 4 tonna (!) kenyeret viszont nem lehetett ketten megsütni és eladni…

Az elmúlt 36 évben annyi minden történt, ami talán egy rövidebb kalandregényben is bőven elférne.
Az 1990-es években szép lassan kinőtte magát a dunabogdányi üzlet, egyre nagyobb lett az igény a Heim Sütöde kenyereire, kiflijeire, zsemléire, s mivel a környéken a nyitás idején még nem volt jelen a konkurencia, igen hamar komoly tényező lett a lokációban a Heim márkanév, s ehhez valójában még egy évtized sem kellett. Magától értetődő volt, hogy a természetes növekedésnek nem érdemes gátat szabni, így idővel megindul a terjeszkedés is, melynek erdményeképpen ma 8 Heim üzlet várja vevőit a Dunakanyarban Budakalásztól Dorogig bezárólag.

Az üzletek kialakítása során fontos szempont volt, hogy ne csupán egy-egy “veszek valamit, aztán megyek is tovább gyorsan” üzlettel növeljük a boltok számát: gondolkodjunk inkább vendéglátói szemlélettel.
Így született meg a ma jól ismert Heim enteriőr, mely minden egyes Heim Üzlet sajátja.
Az ember szívesen beül egy finom kávéra, egy jó beszélgetésre, sütödénk finomságait kényelemben, jó hangulatban, békében elfogyaszthatja minden szerencsés vásárlónk, akinek nem kell rohannia, s megteheti, hogy lepihenjen egy kicsit, rohanó világ ide vagy oda…

A fejlesztések pedig nem állnak meg. Legutóbb 2020-ban nyertünk egy rangos pályázaton (VEKOP 1.2.6-20), melynek köszönhetően 62 millió forintot fordíthatunk a termelés fejlesztésére.

Az alapítók nyomdokain haladó generáció már a kézműves irányvonalat is becsatornázta a kínálatba.
Ifj. Heim Endre vadkovászos kenyerei és további kovászos termékei már a legújabban megjelent vásárlói igényeket is maximálisan képesek kielégíteni. A termékportfólió újonnan behozott termékeinek minőségét jól mutatja, hogy ifj. Heim Endre és Piplák Almbert “falusi kovászos burgonyás kenyere” bekerült az ország legkiválóbb kenyereit rangsoroló verseny, a Magyar Pékszövetség ÉV KENYERE elnevezésű megmérettetésének 2021-es döntőjébe is.