HEIM BAGETT: Egy kis betekintés a kulisszák mögé

HEIM BAGETT: Egy kis betekintés a kulisszák mögé

Ahogyan arról a múlt alkalommal már írtunk egyet, s mást – a bagettkészítés szinte művészet. Minden esetre megvannak a maga fortélyai. Ezeket a legtöbben titokban tartják a bagett őshazájában. 
Én most szívesen elárulok Nektek egy-két trükköt, hiszen Dunabogdány elég messze van Párizstól, annak ellenére is, hogy a HEIM BAGETT minősége hála Istennek erről kevéssé árulkodik…

Mettől meddig?

Máris kezdeném az idővel. Időigényes termékről van szó, hiszen az első mozdulatoktól az utolsó simításokig 24 óránál is több idő kell elteljék. 13 órakor kezdjük a sütést, a bagettek pedig 15 órakor kerülnek a boltok polcaira, még forrón, ropogósan. Ezt egyébként a franciák is éppen így csinálják, hiszen a bagett egy ízig-vérig vacsorának megálmodott pékkülönlegesség. Mindahhoz tehát, hogy a mi korai vacsoránkhoz a legfinomabb ropogós bagettet tehessük az asztalra odaha, a pékmesternek már bő egy nappal korábban meg kell kezdenie a munkát.

A formában rejlő titok

A bagett laikus szemmel nézve egy hosszúkás kenyérszerűség. Nem baj, hogy ez így ebben a formában kevéssé helytálló, az azonban igen mókás, hogy ehhez a hosszúkás jelleghez milyen küzdelmes út vezet valójában. A bagett tésztája rendkívül érzékeny ugyanis. Az érett tésztát kell olyan módon hosszúkásra nyújtani, hogy az ne szakadjon el, ne roncsolódjon. Aztán a kelést követően jön a következő nagy feladat:
hogyan kerüljön át a sütőlapra sütés előtt bagettünk oly módon, hogy ne “pukkadjon ki”. A rövid válasz annyi, hogy óvatosan (és akkor elnézést is kérek gyorsan). Nem egy, nem két sütés előtt kellett úgy dönteni a tanulási fázisban, hogy “ezt már nem érdemes a sütőbe tenni”. 24 órányi küzdelem után ezt azért nem könnyű kimondani…

Miért nem lehet már kapni a HEIM BAGETTET minden Heim üzletben?

Sokan kérdezitek tőlünk, teljes joggal. A bagett nálunk is majdnem teljes egészében kézműves megoldások mentén készül, s mivel sütödénk eleve rengeteg terméket készít, így egyelőre csak limitált mennyiségben tudjuk kiszolgálni a bagett iránti keresletet. Ugyanakkor kora tavaszra tervezünk egy olyan mértékű bővítést, amely magával hozza majd a bagettel kapcsolatos további pozitív előrelépéseink sorozatát is: valószínűleg minden üzletünkben kapható lesz a HEIM BAGETT a boltzárások előtti órákban, forrón, ahogyan tökéletes. Jelenleg kitartóan küzdünk az elemekkel. Komoly tervezés és logisztika szükségeltetik hozzá, de hát, ahogyan az öreg halász is mondja Hemingway örökbecsű regényében: “Mert az ember nem arra született, hogy legyőzzék.”