Előző bejegyzésünkben a húsvéti kalácshoz kapcsolódó hagyományokat jártuk körbe, ma pedig rátérünk e nemes kenyérféle gasztronómiájára.
Fonott kalács
Nem tudom, ki hogy van vele, de ha a kalács kerül szóba, akkor az az omlós és édes kenyérféle szokott eszünkbe jutni, amelyet általában a reggeli kávé vagy kakaó mellett fogyasztunk, kenetlenül, vajjal, lekvárral, esetleg mindkettővel. A kalács tehát, amely már önmagában is édesebb a kenyérnél vagy a zsömlénél, határozottan az édes ízekkel kapcsolódik össze bennünk.
Az édeskés kalács azonban nem csak a szintén édes kakaó és lekvár tökéletes párja lehet, hanem – bár ezt a cím alapján már mindenki kikövetkeztethette – a sós főtt sonkáé, a húsvéti ecetes krumplisalátáé vagy az ilyenkor elhagyhatatlan tormáé is.
“A sós hús és az édeskés kenyértészta briliáns ötvözete nem új keletű dolog,”
manapság talán leggyakrabban a hamburgerek bucijának és húspogácsájának összeállításában futunk össze vele, szintén gyakran találkozunk ezzel az elvvel az éttermekben is, ahol a pirított kalácsszeleteket májpástétommal vagy hagymalekvárral kínálják előételként (fejedelmi ötlet mindkettő).
Ha van azonban olyan páros, mely még az említetteket is felülmúlja, az a friss, odaadó figyelemmel készült házi kalács és a húsvéti sonka mennyei találkozása.
Nálunk a Heim Sütödében a húsvéti időszak a kalácsról szól.
Az utóbbi időben újra megnövekedett igény kiszolgálása érdekében minden erőnket be kell vetünk, hogy álljuk a sarat – vagy inkább a kelt tésztát… Ilyenkor ugyanis – ha csak a tavalyi példából indulunk ki – a pékségben minden talpalatnyi helyet a kalácsok foglalnak el.
A kalácssütés rendkívül munkaigényes feladat, hiszen ellentétben a kenyérrel, ezt az ünnepi csodát fonni kell, tehát minden odaadást megkövetel, mi pedig meg is adjuk neki. A külön erre a munkára létrehozott műszakban dolgozó munkatársaink közel 1300 kalácsot fontak tavaly, ezért idén már most feltűrt ingujjal állunk az ünnepi kalácsszezon elébe.