Azt gondolhatnánk korszerű magabiztossággal, hogy a kenyér a világ egyik legegyszerűbb étele, valamilyen formában mindig is létezett (még ha majomkenyérfát nem is úgy kell érteni…), egyszerűen adja magát, bárki képes az elkészítésére néhány alapvető eszköz segítségével. El is oszlatnánk gyorsan ezt a magabiztos vélekedést, ha nem bánjátok.
Magokat rágcsálva
Őseink, akik sok százezer évvel ezelőtt gyűjtögették az élelmet életben maradásuk érdekében, korán rájöttek, hogy bizonyos magvak kifejezetten sok energiát raktároznak (ezt valószínűleg nem ebben a formában állapították meg :)), kis mennyiségben is viszonylag laktatóak. Természetes előfordulási helyeiket megjegyezték, igyekeztek vigyázni ezekre a területekre (ez még persze mesze nem jelent növénytermesztést), s előszeretettel rágcsálták az erőt adó élelmet. Ez azonban nem volt könnyű feladat, hiszen egyben nem sokat ér az ember számára az árpa, vagy a zab (el kell rágni, meg kell őrölni), ezért amíg a tűzhöz nem kerültünk közel, “melós dolog” volt a ropogtatás. Tudósok szerint a tüzet valószínűleg a homo erectus kezdte használni, s ennek már idestova olyan 790 ezer éve.
Tegyük tűzbe!
A homo erectus leszármazottai megtapasztalták szép lassan, hogy a tűzben pörkölt magvakat könnyebb elfogyasztani, a rágás nem visz el annyi időt és energiát. Innen már csak egy ugrás (valójában jó néhány tízezer év) volt rájönni, hogy érdemes előre megőrölni valamilyen módon ezeket a búzaféléket, vízzel elegyítve pedig érdekes, minden eddiginél táplálóbb ételt lehet készíteni. De ezzel egy kicsit előre ugrottunk.
Kásából lepényt
Archeológusok szerint a kása hamarabb adta magát (az egyben lévő magvak áztatással), mint az őrlés, azonban egyikből következett a másik. Amikor már adott volt a tűz, azt magabiztosan használta az ősember, s talán először szerencsés véletlenek folytán ugyan, de ráébredt, hogy a kásaféléket törés/őrlés után könnyebb elkészíteni, ezekből pedig sütni is lehet valami egészen újat. Így lett az őrölt magvak vízzel elegyített kásájából állandó nagy hő hatására lepény.
A kenyér elődje – a legkorábbi lepények
A már eszközt is magabiztosan készíteni képes ember egyszerű edényeket is “gyártott”, melyeken minden bizonnyal lepényt sütött. Ezek alapanyaga a zab és árpa lehetett, a rozs, valamint a búza már csak akkoriban tudott elterjedni, amikor megkezdődött a bolygón az első nagy volumenű népvándorlás.
Ezek a lepények még kovásztalan kenyerek kenyerek voltak (például a ma is létező pászka is ennek hordozza az emlékét), ezek továbbfejlesztésének eredménye lett aztán az a kenyér, amit ma is ismerünk. De erről a következő részben lesz szó részletesebben.