Az alábbiakban következő interjú a Bogdányi Híradó 2017. októberi számában jelent meg.
Heim Ferenccel Rokfalusy Balázs beszélgetett múltról, jelenről, Heim Ferenc nem mindennapi életéről és a Heim család izgalmas történetéről.
Bogdányban számos dolog kötődik Heim Ferenchez. Néhány ezek közül: Heim kocsma, Heim sütöde, két évtizedes önkormányzati képviselőség, kiemelkedő sport teljesítmények és zarándoklatok, különböző
helybéli rendezvények támogatása, díszpolgári cím.
Honnan erednek a gyökerek?
Régi bogdányi családból származom. Apai nagyapám Heim József 1918-ban nagy betegen tért vissza az első világháborúból, és hamarosan bele is halt a háborúban szerzett betegségébe. A neve fel van vésve a katolikus templomtéren lévő Hősi emlékműre. Özvegye, vagyis a nagyanyám Herr Mária később újra feleségül ment egy Kisorosziban élő Herr Béla nevű férfihez. Valamilyen oknál fogva Isaszegre költöztek,
ahol nagyanyám második férje kocsmárosként dolgozott. Így apám –szintén Heim Ferencnek hívták- a nevelőapja mellett már egészen kis gyerekként belenőtt a kocsmáros mesterségbe Isaszegen. Később apánk visszaköltözött Bogdányba és itt a bányában már robbantómesterként dolgozott. Sajnos 1958-ban történt egy komoly baleset. A robbanószerkezet nem robbant fel, odament megnézni, hogy mi történhetett, és amikor odament, mégis bekövetkezett a robbanás. Nagyon súlyosan megsérült, és majd egy évig lebegett élet-halál között. Amikor felgyógyult valahogy, éppen egy kocsmárost keresett a helyi ÁFÉSZ (Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet). Valakinek eszébe jutott, hogy az apánk korábban kocsmáros volt Isaszegen, így felkérték a kocsma vezetésére. Ennek volt köszönhető, hogy öcsém Endre és én is már egészen kicsi gyerekkorunkban szintén belenőttünk a kocsmárosságba, de mi már itt Bogdányban.
Anyai nagyanyámat Kammerer (Strigér) Margitnak hívták, aki arról volt nevezetes, hogy 60 éven keresztül főzött a bogdányi esküvőkön. Akkoriban sok azonos nevű ember élt a faluban, ezért ragadványnevekkel különböztették meg őket egymástól. A Strigér elnevezés onnan jött, hogy egy régi
felmenő zoknikat kötött, a striger magyarul kötőt jelent (stricke = kötés).
Had meséljek el egy másik vicces történetet is, egy másik ragadványnév keletkezéséről. Az egyik Bonifert családban az apa kiküldte a fiait babot szedni a földekre. A gyerekek jól elvoltak ott, csak éppen nem szedték a babot. A fiúk tudták, hogy az apjuk a bányából délben a robbantáskor rálát a földre, ezért előtte bebújtak a zsákba, úgy téve, mintha az tele lenne babbal. Ez később valahogy kiderült, és ettől kezdve ezt a családot Pohne ragadványnévvel illették. (pohne – bohne = bab).
Visszatérve Strigér Margit nagyanyámhoz, ő főzött nagyon hosszú ideig a bogdányi esküvőkön.
Hogyan mentek ezek az esküvők? Mi volt az esküvői menü akkoriban?
Nagyanyánk főzött, de mindig a menyasszony és a vőlegény rokonai segítettek a sütésben-főzésben.
Már keddenként nekikezdtek a sütemények, torták sütéséhez. Szombaton kora reggel kezdtek főzni.
Este volt az esküvői vacsora, vasárnap pedig az esküvő farka, ahogy ez még manapság is szokás.
Az ünnepi menü általában a következő volt: húsleves, főtt hús tormával és kenyérrel, sült húsok, riskó és sütemények, majd késő este jött a bogdányi csirkepaprikás.
Ezek közül Bogdányban két jellegzetes esküvői specialitás volt: a riskó és a bogdányi csirkepaprikás, ami hosszú lével volt főzve, tejfölösen, szinte már leves volt. Az esküvők helyszíne a kultúrház, a régi mozi épület (ma varroda), vagy később a Heim kocsma (ma 100 forintos bolt) volt. Mindig a helyi zenészek szolgáltatták a talpalávalót és az esküvői meneteknél mindig volt tréfás menetelzárás is, ahogy az még ma is előfordul. Ha már a nagymamánál tartunk, el szeretném mesélni, hogy később, 1992-ben, az akkor már 91 éves nagymamát megfűzte az egyik akkori pékségben dolgozó alkalmazottunk, hogy csinálja meg a lányának az esküvőjét. Nem szerettem volna őt már ekkora munkának kitenni, és mondtam is, hogy ne csinálják ezt vele, de nagymamát végül mégis sikerült rávenniük. 91 évesen nekiállt újra esküvőt főzni! Annyira feldobta őt a feladat, hogy éjjel kettőkor alig lehetett haza küldeni, pihenni. Mondták is sokan, hogy „azóta se ettünk ilyen jót.”
Ha már szóba került a kocsma mellett a pékség is, beszéljünk róla, hogyan indult a pékség?
A Heim kocsma nagyon jól ment, mindig tele volt emberekkel. Ezzel szemben a mai pékség helyén állt duna-parti presszó egyáltalán nem ment annyira jól. Gondoltam, majd megmutatom, hogy lehet azt a presszót is olyan jól csinálni, mint a kocsmát.
Átvettük, és a kocsmával azonos árakon, de magasabb minőségben szolgáltattunk (kiszolgálás, zene, szép abrosz stb.), de akármit csináltunk mégsem ment olyan jól, mint a kocsma. Gondolkodtam, hogy mit is lehetne csinálni? Akkor valaki azt mondta,
hogy a pékség most a jó buli, mert az állami kenyér nem elég jó minőségű, viszont nagy igény van a jó kenyérre. Belevágtunk! 1985.03.13-án adtuk el az első kenyerünket. Az első vevőnk idősebb Bonifert Bernát volt, és aki az első kenyeret eladta, Ott Józsefné Knáb Mária, Muci néni. Most már 32 éves a vállalkozásunk, a pékség mellett van 8 üzletünk is: Bogdányban, Esztergomban, Dorogon, Budakalászon, Tahiban, Leányfalun és Szentendrén kettő.
A ma sikeres vállalkozásban voltak-e hullámvölgyek?
Természetesen voltak hullámvölgyeink is. Sok gondot okozott például az energiaárrobbanás, a szakemberhiány, és a multik megjelenése is. Mindezek ellenére ez egy stabil vállalkozás. Mára körülbelül 200 féle terméket állítunk elő, amiknek a 70%-át a saját üzleteinkben, 15%-át a környékbeli szállodákban és 15%-át a kereskedőknek értékesítjük.
És ha jól gondolom, akkor a pékséget sikerre vivő vállalkozói szellem pedig a kocsmával kezdődött…
Sőt, ha jól meggondoljuk, akkor a kocsma pedig özvegyen maradt nagyanyánk második férjével kezdődött.
Szóval, érdekes belegondolni a múltba, hogy ha közel 100 éve nagyapánk nem hal meg, ha nagyanyánk nem megy férjhez egy kocsmároshoz, ha nincs az a robbanás, ha nem keresnek éppen kocsmárost, ha nem jut eszébe valakinek apánk, akkor talán most mi sem foglalkoznánk ezzel a vállalkozással. Mindenesetre öcsém fia Attila és az én fiam Endre folytatják, amit mi elkezdtünk.
Még a pékségnél maradva. Hogyan érintette az új „péktörvény” a sütödét?
Ez arról szól röviden, hogy meghatározták egy adott terméknek, például egy rozskenyérnek hány százalékban kell rozslisztet tartalmaznia. Ez most 60%. Minket nem nagyon érintett az új szabályozás, mert mi eddig is közel hasonló arányban használtuk. Én viszont csak fehér kenyeret eszem.
Akkor ez egy több nemzedéken átívelő igazi családi sikertörténet. Most térjünk át vállalkozásról az önkormányzati képviselőségre. Az hogyan indult? Mi motiválta?
Amikor 1994-ben Schuszter József indult polgármester-jelöltnek, ő keresett meg azzal, hogy vállalnám-e a képviselőséget. Magamtól valószínűleg nem indultam volna, de az ő kérésére igen. Hogy mi motivált
még? A falu szeretete, és hogy tegyek valamit a falunkért.
Húsz éven keresztül 5 alkalommal választották meg képviselőnek (1994-2014). Utánanéztem és a rendszerváltás óta összesítve a legtöbb szavazatot kapott képviselő volt, ami szintén szép eredmény. Mit tart az önkormányzati tevékenységében sikerélménynek?
Azt gondolom, hogy a gáz és a csatorna bevezetése volt a legnagyobb eredmény, de emellett megépült a kerékpárút és a tanuszoda is.
Az előbbi azt hiszem a legelfogadottabb fejlesztésünk, míg az utóbbi tudom
sok vitát generált a faluban.
Igen, úgy tűnik a kerékpárút tényleg az egyik legsikeresebb fejlesztés volt a faluban. Honnan jött egyáltalán az ötlet?
Mivel rengeteget kerékpároztam már régebben is, ezért jól ismertem az akkor már meglévő környékbeli kerékpárutakat (pl. Nyergesújfalu, Szob stb.). Tudtam milyen nagyszerű dolog ez, és felhívtam erre az
akkori Képviselő-testület figyelmét is. El is mentünk megnézni ezeket a már elkészült kerékpárutakat és ezután mi is készíttettünk egy tervet. Amikor később kiírtak egy pályázatot külterületi kerékpárút építésére, megjegyzem nagyon rövid határidővel, akkor mi már ezzel a kész tervvel tudtunk pályázni, és tulajdonképpen így épülhetett meg később Bogdányban is a kerékpárút, ráadásul 100%-os állami támogatással.
Ha szóba került a tanuszoda is, akkor szeretném megkérdezni azt is, hogy igaz-e az a faluban lévő szóbeszéd, hogy a tanuszoda építése előtt még a nálunk háromszor nagyobb -és teszem hozzá háromszor gazdagabb Leutenbachban is azt mondták, hogy még ők sem mernének megépíteni egy ilyen uszodát, tekintve az építési és üzemeltetési költségeket?
Ez tényleg igaz, mi azonban másként gondolkoztunk. Nem a költségekre gondoltunk elsősorban, hanem arra hogy a Duna mellett tanuljanak meg a gyerekeink jól úszni, és arra, hogy milyen sok gerincferdüléses, rossz tartású gyerek van, és rajtuk segítünk ezzel. Szóval, mi másként gondolkoztunk és gondolkozunk, mint a németek. Ha jól meggondolom, bennem talán egy csepp magyar vér sincs, mégis magyarnak tartom magamat.
Közismert a magyar irodalom, a világirodalom, a versek és a versmondás iránti szeretete.
Sokszor hallottunk már kisebb-nagyobb közönség előtt is verset mondani. Ez honnan fakad?
A versmondás érdekesen kezdődött. Az egyik szál, hogy mindig nagyon szerettem olvasni. Gyerekkoromban például Gárdonyi Gézától az Egri csillagokat vagy Victor Hugotól a Nyomorultakat rengetegszer elolvastam. Felnőtt koromban meg többek közt Bulgakov: A Mester és Margarita című könyve volt rám nagy hatással. Szóval nagyon-nagyon szerettem olvasni, de a pékség mellett már nem volt erre időm, ezért rászoktam a versek olvasására, mert azok jóval rövidebbek.
A másik szál, hogy nincs valami jó énekhangom. Egyszer az Úrhegyi tanár úr azt mondta, hogy egész osztály énekeljen, de a Heim hallgasson! Na most, úgy 10-15 évvel ezelőtt a feleségem azt kérte, hogy karácsonykor énekeljem el a Mennyből az angyalt című dalt, de igazából ezt csak azért kérte, hogy nevethessen az énekemen. Viszont túljártam az eszén, mert akkor megtanultam a Mennyből az angyal című verset Márai Sándortól, és karácsonykor elő is adtam, persze ének helyett prózában. Ez is megfelelt neki. Így ez lett az első vers, amit magamtól megtanultam, és a mai napig már 60 fölött van
a megtanult versek száma. Azóta is folyamatosan megtanulok évi 4-5 verset, ez egy kicsit a hobbim lett (A beszélgetés közben is a kanapén fekszik a Katolikus költők antológiája című kötet.) Egyébként nem
könnyen tanulok verset, de van egy bevált módszerem. Minden nap 4-5 alkalommal elolvasom a megtanulandó verset, akár egy hónapon keresztül is, és egyszer csak mélyen bennem van. Karácsonykor az egyházadót fizető 80 feletti embereknek csomagokat szokott küldeni a katolikus egyház,
amiknek a kihordásában én is szoktam segíteni, és akkor is szoktam karácsonyi verset mondani az időseknek. Már most elkezdtem az új karácsonyi verseket tanulni.
Kitartás nem csak a versek tanulásához, hanem a sporthoz is kell. A sportolás hogy kezdődött?
Már említettem, hogy énekelni nem tudtam jól, a sportokban is nagyon ügyetlen voltam, csak a számokban voltam jó. Talán ez az ügyetlenség onnan ered, hogy túlságosan féltettek minket a szüleink, mivel apám testvére belefulladt a Dunába. Amikor a barátaim elkezdtek teniszezni, akkor engem mindig meg tudtak verni. Nem volt jó kondim sem, ami pedig kell a teniszhez, de elkezdtem futni a jobb erőnlét érdekében. Egyszer egy ilyen futás alkalmával 1987 márciusában találkoztam Knáb Misivel, aki maraton futásra készült. Elkezdtem én is készülni erre, és még az év októberében lefutottam vele a maratont. Ez is a hobbimmá vált, és minden évben kétszer maratont futottam (pl. Bécsben, Berlinben, New Yorkban.) A kondim sokkal jobbá vált, és a gyakorlásnak köszönhetően már le tudtam győzni teniszben is azokat, akiktől addig kikaptam. Viszont ’89-ben a sok futástól annyira elkezdett fájni a csípőm, hogy a futást abba is kellett hagynom. Akkoriban 50 év alatt nem csináltak csípőprotézis beültetést, ezért 15 évig nagy fájdalommal éltem. Emiatt tértem át a kevésbé megerőltető kerékpározásra. Voltam több nevezetes kerékpártúrán is: Franciaországban a Loire folyó mentén, Németországban az Inn folyó mentén, eltekertem a Duna forrásától haza, Bogdányból eltekertünk Hoffmann István barátommal Leutenbachba, a hollandiai Rotterdamból hazáig, tavaly Párizsból tekertem haza. 2013-ban elbringáztam a francia-spanyol határig és onnan gyalog megcsináltam az El Camino zarándokutat. Idén az ausztriai Mariazellből tekertem el az erdélyi Csíksomlyói búcsúra. 10 nap alatt 1200 kilométert tettem meg kétoldali csípőprotézissel, és elég komoly hegymenetek voltak mind az osztrák, mind az erdélyi szakaszon.
De nem csak a sportteljesítmény volt a fontos, hanem a búcsú lelki, vallási oldala is. Ott összetalálkoztunk Bogdányból Hidas Andrásékkal is, és a Nyergestetőn el is szavaltam Kányádi Sándor Nyergestető című versét.
Akkor ott a Nyergestetőn egyszerre volt jelen a búcsújárás, a versmondás, és a kerékpározás is.
Hogyan szokott készülni fizikailag ezekre a szokatlanul nagy utakra?
Hetente többször szoktam a kora reggeli órákban eltekerni a Szobi-révig, majd visszafelé Visegrádon felmegyek a Kaán-forrásig, hogy legyen egy kis hegymenet is, aztán haza. Ez 51 km. Most is pár nap múlva indulok le az Adriára, ami 4 napig fog tartani.
Visszakanyarodva Bogdányba, a pékség körül több új padot lehet látni. Azok hogy kerültek oda?
Ezeket a pékség adományozta a köz javára. Örömmel tölt el, amikor látom, hogy leülnek oda az emberek és gyönyörködnek a Dunában, függetlenül attól, hogy esznek-e péksüteményt, vagy sem.
Belegondolva 1918-től 2017-ig majd 100 évet tekintettünk át ezzel a beszélgetéssel.
Igen, és belegondolva ebbe azt hiszem, szerencsés ember vagyok.
Azt hiszem a szerencse mellett az élet különböző területein elért teljesítménye is tiszteletreméltó.
Köszönöm, hogy ennyi hihetetlenül érdekes és tanulságos dolgot megosztott velünk.
Kövesd a Heim Sütödét a Facebookon is!